Rólunk mondták
|
Sosem érek rá utána nézni a biztosításaimnak, a befektetések értékállóságának. Nem olvasom el az apró betűs részeket, pedig tudom, hogy fontos lenne. Hát ezért hasznos a számomra - a szó szoros értelmében - az FMBA Kft. által nyújtott szolgáltatás! Pontos, korrekt és megbízható tájékoztatást kapok és számomra az a legjobb, hogy nyugodtan hátat fordíthatok azoknak az ügyeknek, amiket az FMBA Kft. ügyvezetője magára vállal! - és ez így van már 15-éve. Helvei Ferenc |
|
El sem hisszük, de a mai nappal, megkaptunk minden papírt az autóval kapcsolatban. Forgalomba van helyezve és vége a sok kalamajkának, hála az FMBA Kft. ügyvezetőjének, akinek nagyon szépen köszönjük az eddigi segítségét és fáradozását, amit értünk tett. Hihetetlen és ritka az olyan ember, aki nem is ismer minket személyesen, mégis segítőkész és odaadó munkát végez. További sikeres munkát és jó erőt, egészséget kívánunk még sok éven át. Csuport Csabáné és Szabó Kálmán |
|
Egy hétköznapi ember pénzügyi dolgainak intézéséhez nagy segítséget nyújt, ha ráakad a mai világban, egy korrekt, kiváló felkészültségû, gyors ügyintézésû, segítõkész szakemberre, akit nekem sikerült megtalálnom az FMBA Kft. ügyvezetőjének személyében. Akár befektetési témát tekintve, akár gépkocsi kötelezõ biztosítás kezelésérõl van szó, munkáját a legmesszebbmenõkig elismerve köszönettel tartozom. Csanády Mária |
|
Egy barátom ajánlására 2004-ben a lakásfelújításunkhoz szükséges nagyobb összegű hitelfelvételi lehetőség felkutatásával megbíztam az FMBA Kft. ügyvezetőjét, aki a megfelelő konstrukció és bank kiválasztásától, a hitelkérelem kitöltésén át, a szerződés megkötéséig a segítségemre volt. 2007. év elején az előző hitelünket kiváltottuk egy jobb kamat feltételekkel rendelkező, lényegesen kisebb törlesztő részlettel bíró konstrukcióra, egyidejűleg lakásbiztosításom átdolgozásával is díjcsökkenést értünk el. Továbbra is bizalommal fordulok hozzá, szolgáltatásait ajánlom másoknak is, egy elégedett ügyfele. Mokos Kinga |
|
Nagy Gábor |
|
Családunk az FMBA Kft. közreműködésével kötötte élet-, lakás-, és gépjármű biztosításait, valamint Ők bonyolították hitelfelvételünket is. A szolgáltatásokkal elégedettek vagyunk, amit az is bizonyít, hogy ismét kértük segítségüket a korábbi hitelszerződésünk felülvizsgálatára, amelyet elvégezve törlesztő részletünk jelentős mértékben csökkent. Pados János |
|
Az FMBA Kft-nek 2005 óta vagyok ügyfele. Bizalommal fordulok hozzájuk rendszeresen utazási biztosításért, és segítségükkel választottam magánnyugdíjpénztárt is. A tanácsadás személyre szabott, széleskörű, tárgyilagos és lényegre törő, az ügyintézés gyors és pontos. Szolgáltatásaikkal teljes mértékben elégedett vagyok. Sélley György |
|
Az FMBA Kft. ügyvezetőjét 1990 óta ismerjük, már akkor is foglalkozott életbiztosítások kötésével. Megbízható, pontos ember, kéréseinket a lehető leghamarabb - és ami ma nagyon fontos - a számunkra legegyszerűbb módon intézi. Elfogadja, és tiszteletben tartja az övétől eltérő véleményt. Előfordult már, hogy a bajból is ő segített ki minket. Milibákné Megyesi Éva és Dr. Milibák Tibor |
|
Már az első pillanatoktól kezdve tudtam, hogy nagyon sikeres lesz az üzleti kapcsolatunk is, mert már hosszú évek óta ismerem az FMBA Kft. ügyvezetőjét, akinek mindig vannak jó ötletei a siker érdekében! Nem véletlen, hogy a vállalati és a magán biztosításainkat is az FMBA Kft. kezeli. Figyelmes és precíz munkavégzéssel gondtalan munkát biztosítanak számomra. Pótolhatatlan az a tevékenységük, amikor az általam nem eléggé figyelemmel kísért portfolionk jobbítása érdekében rendszeres e-maileket kapok Tőlük, ezzel biztosítva a befektetések megfelelő hozamát. Horváth Tamás |
|
Feleségemmel együtt nagyon köszönjük az FMBA Kft. ügyvezetője által évek óta folyamatosan adott befektetési, biztosítási tanácsokat, ötleteket! Javaslatára kötött élet- és nyugdíjbiztosítások igazán jó hozamot adtak, így megnyugtatónak látjuk további éveink biztonságos alapjait. Különösen jól sikerült autónk új kötelező biztosítása, mellyel a korábbihoz képest szép összeget takarítottunk meg. Dr. Gallyas Csaba |
|
Az FMBA Kft. ügyvezetője befektetési és biztosítási ügyekben 15 éve folyamatos tanácsadással, megbízható tájékoztatással lát el bennünket az új lehetőségekről. A konkrét ügyekben korrekt, teljes körű ügyintézéssel áll rendelkezésünkre. Leveszi vállunkról a kötelező és casco biztosítási piac változásai nyomon követésének terhét, így anélkül tudjuk minden évben a számunkra legkedvezőbb konstrukciót választani, hogy időnket a különböző biztosítók ajánlatainak tanulmányozásával, összehasonlításával kellene töltenünk. Pál Erzsi és István |
|
Több, mint 4 éve kerültünk először kapcsolatba, és azóta szinte valamennyi biztosításunkat az FMBA Kft. ügyvezetője intézi. Naprakészen, korrekten tájékoztat az új dolgokról, segít a jó megoldások közül a számunkra legelőnyösebbet kiválasztani. Bátran támaszkodunk a véleményére, és a későbbiekben is számítunk együttműködésére. Simon Gyöngyi |



Cafateria rendszerünk, egészségpénztárral történő kiegészítése, minden munkatársunk megelégedésére, rendkívül jól működik. A rendszer bevezetése fennakadás nélkül zajlott. Az FMBA Kft. ügyvezetője által javasolt pénztár a vállalt szolgáltatásokat pontosan, a szerződésben meghatározott időpontokban teljesíti. A bevezetés óta eltelt közel egy éves időtartamban egyetlen reklamáció sem merült fel. Széleskörű, naprakész pénzügyi ismereteinek köszönhetően, jelentős költségeket takarítottunk meg a céges gépkocsik biztosítóinak és tarifáinak időben történt megváltoztatásával. Befektetési tanácsainak köszönhetően, a portfolioink értéke, jóval az elvárható átlagos növekedési rátán felüli eredményt mutat. Összefoglalva, elfogultság nélkül kijelenthetjük, hogy cégünk minden tekintetben elégedett az FMBA Kft-vel kötött megállapodással, ezért szeretnénk azt a jövőben is folyamatosan fenntartani.
1093 Budapest, Boráros tér 2 4/23